garageblog


2009.08.21-23. VI. Lengyel Fiat 126 Tali - nyuszy

A Nyári Tali alatt született meg az elhatározás - idén márpedig elmegyünk a lengyel találkozóra. A minimális feltételeket sikerült megteremteni, a teljes héten szabin voltam, de sajnos hétfő reggelre mindenképpen haza kellett érnem nekem is és Szilvinek is, így a vasárnapi hazajövés adott volt. Minthogy sok érdeklődő volt, és együtt akartunk menni, a mindenkinek jó indulási időpont a szerda este lett.

Ami még nyitott volt, hogy hogyan oldjuk meg a cuccolást, hiszen Beck's is jött velünk. Kiderült, hogy KG-nak van egy frissen beszerzett, egyben lévő tetőboxa, amit jól elkértünk tőle. Egyetlen gond volt vele, mégpedig hogy még Robinál volt Miskolcon, oda meg azért nem akartunk elugrani érte. Végülis Robi sógora elhozta kamionnal Paksra, ami már csak 80-90 km tőlünk, ez volt kedden Csöpi tesztútja, amit hibátlanul teljesített. A tetőboxért és az eljuttatásáért köszönet KG-nak, Robinak, Janinak és Petinek!

Csöpi felkészítése annyiból állt, hogy Szilvi festett hozzá új piros izzókat, ezen kívül nem nyúltunk hozzá semmihez. Végülis a csomagtartó megtelt szerszámokkal, a tetőbox pedig épp elég lett a cuccunknak, még így is került az utastérbe, különösen, hogy vittük a találkozóra gyártott pólókat is.

Szerda este fél 8-kor indultunk el, háromnegyed 9-kor találkoztunk Dömivel Komáromban, Kliment Lacinál, majd a találkozási pont, a zólyomi benzinkút felé vettük az irányt.
Éjfélre mindenki odaért Robiék kivételével, de hál' istennek ők sem műszaki hiba miatt késtek, csak megviccelte őket a GPS.
Fél egykor indultunk tovább immáron 6 autóval, forgalom nem volt, így fél ötkor már Bielsko-Bialában jártunk. Az út további részét már világosban teljesítettük, persze mivel senki nem tudta kipihenni magát, egyre fáradtabbak voltunk.

Az út egyetlen érdekesebb pontja az volt, amikor épp benzinkutat keresve egy autópályára navigált minket Andrea, benzinkút persze sehol. Aztán 20 km után volt egy tábla, hogy a következő kút 70 km-re van. Szerencsére volt egy lehajtó pár kilométerre, ahol lejöttünk, és a semmi közepén elkezdtünk tanakodni, hogy most akkor mi legyen. Végülis autópályamentes navigáció alapján folytattuk az utat Bydgoszcz felé, és a következő városban bíztunk. Több megkérdezett ember is mondta, hogy van benzinkút, amit kb. egy órás kevergés után sikerült megtalálnunk, miután egy emberke autóstul odavitt minket :)
Innentől az út eseménytelenül telt, és végülis csütörtökön 16:13-kor álltunk meg a kemping előtt.

Előkerült Fifi is, majd elfoglaltuk a faházunkat, ami valószínűleg negatív csillagszámmal rendelkezik, de végülis volt fedél a fejünk fölött.
Megnéztük még a helyi kisboltot is, amit az ÁNTSZ nálunk örökre bezáratna, illetve ettünk valamit egy főút menti büfében.
Este megittunk egy-két sört, Beck's úszott a folyóban, aztán jó korán nyugovóra tértünk, mert azért a 20-21 órás, 900 km-es út elég kimerítő volt.

A találkozó pénteki napi programja az érkezésből állt. A csapatunk többsége a helyi autósboltok látogatásával kezdett, mi Robiékkal inkább reggel nekivágtunk a 178 km-es távnak a tengerhez, Gdanskba.

Az út eseménytelenül telt, bár az 50 km-nyi betonlapos szakasz igen vicces volt.
Szilvi még itthon kivadászta Google Maps-ről, hogy hol van a strand, így arra a pontra navigáltattunk az IGo-val. Gyanús volt, amikor egy igen rossz állapotú egysávos kisutcára fordultunk rá, de mivel stimmelt a térkép, követtük. Egyszercsak minden jelölés nélkül egy sínpár keresztezte az utunkat egy kereszteződés előtt. Hogy a kereszteződést belássam, ráálltam a használaton kívülinek vélt sínre, amikoris Szilvi szólt, hogy jön a villamos... Gyorsan elhúztunk, a villamosvezető meg integetett és csilingelt Robiéknak :)
A rissz-rossz aszfaltos út egy 300 méter múlva átment járt földútba, jobb ötletünk nem lévén követtük. Egy balosnál 26 méterrel előbb lefordultunk, mint kellett volna, úgyhogy inkább visszatolattam megnézni, van-e út 26 méterrel arrébb. Nem igazán volt, éppen azt beszéltük meg, hogy menjünk akkor a másikon, mert irányba megy, amikoris feltűnt a tükörben egy pickup. Lehúzódtunk, hogy elférjen, de megállt Robiék mellett, és kiszállt 2 fő civil, de fegyveres kommandós (egyébként még 3 volt a kocsiban), és elég határozottan közölték Robival, hogy ez itt tiltott terület, és el kell tűnnünk de azonnal :) Kiszálltam én is, megkérdeztük az angolul beszélőtől, hogy merre van a tengerpart. Mondta, hogy visszamegyünk a villamosos útig, és balra kb. 2,5 km. Elköszöntünk, visszamentünk. Robi ment elöl, elkanyarodtunk balra. A szemből jövők dudáltak és villogtak, gondoltam tetszünk nekik. Robi egyszercsak szól a rádióba, hogy "Fordulj meg, fordulj meg!" - én azt hittem, hogy valami ismerőst látott, erre mutogatott egy táblára, miszerint egyirányú úton vagyunk :)
Érdekes egy hely, a tiltott helyet nem jelzi sem behajtani tilos, sem semmi lengyel felirat, és az említett út egyirányúságát sem jelezte sem behajtani tilos, sem kötelező haladási irány tábla :)

Végülis minimális kavargás után sikerült eltalálnunk a tengerpartra, amiről kiderült, hogy egy hatalmas homokos strand. Átöltöztünk, és bele is mentünk a 18 fokos vízbe, én személy szerint egy kicsit hidegnek tartottam deréktól felfelé, de a többiek élvezték, köztük Beck's is :)
Vicces pont volt, amikor Andi aszonta, hogy látott egy medúzát. Mi mind megindultunk kifelé, ekkor azt mondta, csak viccelt, egy zacskó volt csak a vízben. Megnyugodva visszamentünk, aztán láttunk mi is medúzát. Próbáltuk kerülgetni őket, míg meg nem láttuk, hogy a gyerekek azzal dobálják egymást :) Kipróbáltuk, valóban nem csíptek, úgyhogy mi is fogtunk, meg próbáltunk saját medencét építeni nekik :) :) :)

Minthogy nagyon közeledett az este, így két óra strandolás után elindultunk olyan helyet keresni, ahol az autókat vízzel a háttérben le tudnánk fényképezni. A GPS-t követve megláttuk Gdansk óvárosát, ahol muszáj volt megállni pár percre, nagyon szép hely.
Utána elég sokat kavarogtunk, mire sikerült egy kompkikötő mellett a víz közelébe jutnunk, még éppen világosban.
Hazafelé a lányok bementek egy Lidlbe, mi pedig Robival elbeszélgettünk egy elég érdekes figurával. Azzal kezdődött, hogy bebiciklizett a Lidlbe a kijáraton át, aztán hamar kidobták :)
Odajött hozzánk, valamit arról beszélt, hogy neki buszklubja van, Ikarus 55 és ördög/nyúl.

Este fél 12 felé értünk vissza a kempingbe, ahol még beregisztráltunk a találkozóra, majd hamarosan nyugovóra tértünk. Közben valamikor megérkeztek Pocokék is, a többiek meg csak az éjszaka közepén jöttek vissza Gdanskból.

Reggel 9-kor kezdődött meg a csoportos átvonulás a árosba, egy gokartpályára, ahol Polskival lehetett menni időre. A magyarok közül senki sem versenyzett, nem akartuk tönkretenni az autókat.
Egy órakor vonultunk át Bydgoszcz főterére, és szépen felsorakoztunk, a magyar autókkal egy kupacba. Csajossal láttunk egy erkélyt, egy bolt emeletén, fényképező emberekkel, gondoltuk megyünk mi is. A csak lengyelül beszélő eladó csaj nem akart miket felengedni az emeletre az istennek sem. Azt hittük, az 5 perc múlva esedékes zárás miatt. Végülis baromira könyörögtünk, valakinek telefonált, és felmehettünk. Ekkor derült ki, hogy az nem is a bolt vevőtere, hanem egy raktár :) Végülis sikerült fényképeznünk, majd átvonultunk a tér túlsó oldalára, ahol egy webkamerán át integethettünk az otthon maradtaknak, és Gyula még screenshotot is csinált rólunk :)

Aztán többen akartak képeslapot feladni, így elmentünk a postára. Na, szóval hihetetlen, de ezeknél nem lehet a postán képeslapot kapni... :)

Teszkózás után visszamentünk a kempingbe, és ettünk a lengyelek gulyásából, ami valami világos színű leves ledarált zöldségekkel, krumplival és grillkolbásszal. Nem tudom, hogy tényleg jó-e, vagy csak azért ízlett, mert addigra már három napja nem ettem főtt ételt :)
Vacsora után eredményhirdetés következett, ahol mi hozhattuk el a legmesszebbről jött résztvevő díját, kb. 20 km-rel megverve Dömit :)

Este Fifi tényleg elhozta a kutyáit a kempingbe, tényleg nagyon szépek :)
Szolid társasági élet után elkezdtünk pakolni, és korán nyugovóra tértünk.

Vasárnap reggel négykor keltünk, és 5:38-kor elindultunk haza Robiékkal, a többiek minimum egy nappal meghosszabbították a túrát. A visszaút haladós, eseménytelen, és egy mekizést ( :) ) és a tankolásokat leszámítva megállásoktól mentes volt.
Donovaly-n még fényképezkedtünk egyet, majd a zólyomi benzinkúton elváltunk. Haladóssági okokból Hont és Pest felé jöttünk, és végülis 22:05-kor haza is értünk.

A hétvégén 2.273 km-t tettünk meg Csöpivel a legkisebb hiba nélkül, le a kalappal előtte (és a többi kisautó előtt is). Beck's totál kikészült, visszafelé már végigaludta az utat, ennek ellenére nagyon jól viselkedett a hétvégén. Mi is elfáradtunk, de nagyon jól szórakoztunk, köszönet a lehetőségért Fifinek és mindenkinek, aki csatlakozott hozzánk, vagy itthonról gondolt ránk!

Találkozó Zólyomban Úton Úton Beck's Hol lehet itt benzinkút? Itt halunk éhen Pisilni kell! Vasúti átjáróban várva Vasúti átjáróban várva Biztosítékcsere Torun után Megérkeztünk!!! A házunk (szép neve van, mi?) Gdansk: Fordulj meg, fordulj meg! Ja, így már értem :) A gdanski strand Ladik Medúza Csináljunk medencét a medúzának :) Gdansk Gdansk Hajóbeemelő csörlő Gdansk Gdansk Gdansk Gdansk Kalózhajó Gdansk Gdansk Gdansk Kalózhajó Kisautók a tengernél A tenger Gdansk belvárosának vízi bejárata Nem ám alámászunk Vonulunk Vonulunk Vonulunk Vonulunk Vonulunk Vonulunk Csöpi Vonulunk Vonulunk Vonulunk Ilyen felnink nincs már Fifi Black Recaro gyerekülés A magyar autók sorakoznak vonuláshoz Vonulunk A főtéren Fentről Egyenpólóban Az ott középen a webkamera És ez itt a képe (Thx. to OGy) Bydgoszcz Polski esik a vízbe Elvontatják a Polskit Ők is biztosan örültek nekünk A 9 magyar autó Fáradtak mindketten A kemping strandja A főszervező és a díjak A nemkéthengeres kategória győztese A kéthengeres kategória győztese Mi mentünk a legmesszebbről :) A legjobb hifi kategória győztese A legjobb tuning kategória győztese A legeredetibb autó kategória győztese Fifi kutyáival Fifi kutyáival Közösségi élet :)) A folyó pirkadatkor Indulunk hazafelé Vonatnak megy a Polski Hazafelé Lodz-ban Beck's alszik :) Hegyek Hegyek A Tátrában, Donovaly-nál A táj Zólyom környékén

Új hozzászólás



Dömi
2009.09.01 14:30:39 (27.)
Egy picasás képfeltöltést nem eresztetek meg? :)

tunyi1986 #37318:
Amikor megnyerte a szavazást a csávó, be kellett járnia a tömegbe a kocsijával. Miközben a tömeg felé tartott, egy fazék még leesett a kocsiról azé :)

Buszos Petya
2009.08.28 12:09:19 (26.)
Hmmm, ahogy elnézem a képeket, a lengyeleknél mindenkinek vagy BIS lökös van a járgányán, vagy utólag rádob egy garnitúra krómot, de kislökhárító szinte nincs is... :)
2009.08.28 00:56:01 (25.)
raver #37368:

Ne is!!! Nektek egyszerûûûû! De nekünk...:s
raver
2009.08.27 18:57:15 (24.)
csajos #37356:
hihi :D mondhatnám h lányból vagy :D de nem tehetem , mert a közgyûre menve én is igy jártam megálltam az ut szélén egy árva csupasz fa mellett :D tél közepén :D volt is nagy röhögés a többiek részérõl.tehát egy szavam sincs inkább :D
2009.08.26 23:45:07 (23.)
Ott tényleg kurára kellett pisilni! És amikor megtaláltuk azt a rohadt elveszett kutat...nem volt wc...:s

Jók lettek a képek!
KG
2009.08.25 14:17:01 (22.)
Ne csináljátok már, hogy nem indultatok el a versenyen! Ááááááááh! :)
tunyi1986
2009.08.25 13:24:09 (21.)
Marczin János #37314:
aztaapiccssaaa,igazi rat :D vagy ez már nem is tudom mi :D a szalma,meg a hátsó lökösön az elütött emberkék cuccai,meg a motortér fedél kitörött pálcikái,meg az a ronyos izé a mûszerfalon és a váltózsákon emgm indenhol : o)
(mondjuk az a váltógomb az szúrja a szemem,oda is valami rozsdás vasgolyó kellett volna) :)
Buszos Petya
2009.08.25 13:06:18 (20.)
Bakker, ez nagyon komoly buli lehetett. Riszpekt!
A villamosvezetõ azért integetett meg csengetett, mert tetszett neki Robi autója? ;) :D :D :D

obrotka gyula #37251:
Lehet, hogy ízlésficam van, de szerintem az a felni pont így néz ki jól. Tán a polír tényleg nem kéne rá (nemtom, valahogy nem tetszenek a polírozott felnik), de a fekete detail-festés az nagyon állat...

Marczin János #37314: Atombrutál. Na ezt lenne állat bevinni egy kézi autómosóba polírozásra, waxolásra, belsõ takarításra... :c) :D :D
Horváth András
2009.08.25 12:03:14 (19.)
Marczin János #37313:
Marczin János #37314:
Na ez az igazán "Aztapicsa!!!" :D Ötletnek nagyon jó, nem kevésbé egyedi. :)
Marczin János
2009.08.25 11:20:55 (18.)
Marczin János #37313:
...és még
http://picasaweb.google.hu/lh/sredir?uname=Janyboy72&target=ALBUM&id=5373826573036943713&authkey=Gv1sRgCJixr7qNpdaZ8AE&feat=email
Marczin János
2009.08.25 11:18:08 (17.)
A Robi képei közül egy :
KÖZKÍVÁNATRA :http://lh5.ggpht.com/_skJ7kFpiNjE/SpOq2hVHIoI/AAAAAAAABGM/wIKBASIUu7E/s640/Robi%C3%A9k%20Lengyelben%20233.jpg
Mert most Robinak nincs gépe :(
obrotka gyula
2009.08.25 10:46:27 (16.)
nyuszy #37288:
Jelenleg vergõdöm, hogy mi is legyen. Fényezzük az egészet, vagy csak gyöngy.
tunyi1986
2009.08.25 10:04:46 (15.)
Lajoska #37252:
ugye nekem is bejön :D
Horváth András #37268:
belérõl én is szeretnék kérni képet,hogyha van

Amúgy ki volt a fotós,mert baromi jó képeket csinált :) ! Nagyon pöpec kisgépetek van,hogyha kibírt ekkora utat szerelés mentesen.Arra azért kiváncsi lettem volna,hogy 20óra autózás után mennyire volt karikás a szemetek :)
THONY
2009.08.25 09:47:43 (14.)
nyuszy #37288:
persze az kétségtelen hogy megérdemli!
KeMa #37290:
:D igazad lehet :D
Laceeee #37307:
én mint nagy felvásárló :P :D :D :D
Laceeee
2009.08.25 07:41:30 (13.)
Jó képek :)
Medúzát megettétek??
Jövõre megyek én is, hogy én legyek a legmesszebbrõl érkezett résztvevõ :)

Matt fekete polski a gányolt kisbeömlõn kívül nagyon szép :)

THONY #37278:
Azért csinálták így, hogy ne akard megvenni ;) \>)

obrotka gyula #37251:
de szép :)
baz
2009.08.25 07:35:58 (12.)
Gratula az uthoz!
Hihetetlen h szereles nelkul ment le az egesz! :)
Valoban kar volt kihagyni, de a szukseg torvenyt bont! :(:(
B
raver
2009.08.24 21:37:59 (11.)
azért vannak durva szituk :D
KeMa
2009.08.24 21:22:58 (10.)
THONY #37278: A kisbeömlõ két év alatt úgyis naggyá rohad ki, ezzel az erõvel meg nem teljesen tökmindegy?
Egér
2009.08.24 21:17:12 (9.)
Hihetetlen népek vagytok. Minden elismerésünk ;)
nyuszy
2009.08.24 20:59:08 (8.)
obrotka gyula #37251:
Nekünk tetszett így is :)
Majd mutimeg, ha halad :)

Soma22 #37255:
Asszem ezeket leírtam a szövegbe :)

Horváth András #37268:
raver #37280:
Van még sok-sok autós kép, de úgy gondoltam, hogy majd jól összegyûjtjük mindenkiét, aztán az megy fel a 126-ra.

VadMacs #37273:
Ez a vasúti átjárón 30/40 baromság csak Magyarországon létezik.

THONY #37278:
Hát, azért csak megnyerte a tuning kategóriát, szerintem a többséget nem zavarta ez :)
raver
2009.08.24 20:09:36 (7.)
csak ennyi kép? :D szép helyeken járhattatok . várom azért a szöveget is :)
THONY
2009.08.24 19:44:45 (6.)
Nagyon szépek a képek, gratu megintcsak!

A rozsdakocsi, nagyon kafa! DEEEE ha ennyit dolgoztak rajta akkor a kromlököshöz nem igazán illik a nagybeömlõ:( Ez nagyon szemetszúró:(
VadMacs
2009.08.24 19:16:10 (5.)
A vasúti átjárós téma nem rossz, 50 -es a sorompónál. Nálunk ezért repült volna a csekk... ;)
Horváth András
2009.08.24 18:13:53 (4.)
Hú, micsoda képek, mennyi szép autó! A magyar klub is méltón képviselve volt, minden "kategóriából" volt egy szép példány mutatóban. :)
Rozsdás autóról nem készült több kép? Belseje is érdekelne. :)
Atom stílusos ország, minden vonatkozó táblán Polski van. :) :) :)
Soma22
2009.08.24 16:52:23 (3.)
Tenger nem volt hideg?

Vannak rohadt jó képek, a stockholm helsinki táblán hangosan felnevettem :) fura ilyet látni

Melyikõtök nyert kupát és miért?
Lajoska
2009.08.24 15:24:21 (2.)
A rozsdás Poslki nagyon bejövõs. :)
obrotka gyula
2009.08.24 14:54:42 (1.)
Szilvi ex-felnije így nem túl szép. Polír kifejezetten szarul áll neki. Már le van amúgy homokfújva. :) Lassan gyöngy, festés és lakk. :)
Click to see how many people are online