garageblog


Tavasz, szerelem... - nyuszy

...az autókat, természetesen :)

Először is még szerdán előszedtem a sárgát, aminek még októberben lejárt a műszakija, de ugye télen úgysem terveztem használni (igaz, a tél érdeklődés hiányában elmaradt), tettem rá gyári kerekeket (a küllősek voltak rajta a pihenő alatt), aztán jól elvittem műszakizni. Szerencsére minden oké volt, ahogy ezt reméltem is.

Aztán nekiálltam feltárni Csöpi szar hangjának okát. Volt egy erős tipp, merthogy valósznűleg elfelejtettük motorgenerál után a hengerfej újrahúzását. Lebontottam a szelepfedelet, és egy sima villáskulccsal könnyedén tudtam húzni a csavarokon, szóval beigazolódni látszott a gyanú. Nekiálltam lebontani a dolgokat, és egész könnyen ment, kivéve a motorburkolat tetejét, mert az összes csavar mocsok mód be volt rohadva, és ugye a hátsókhoz élmény hozzáférni, ha benn van a motor a helyén. Megoldódott végül, és miután lekerült a hengerfej is, így már egyértelmű lett, hogy tényleg ez volt a gond, a tömítés viszonylag szarrá volt menve, még a tűzkarika is folytonossági hiányt szerzett a belső lyukas csavarnál.

Itt némi szünet következett, mert a tömítés jelentős része ráégett a hengerek tetejére, és nem akartam ott hagyni a mocskot a hengerek meg dugók között, így kellett egy kompresszor a takarításhoz (köszi, Gabe). Szombaton reggel álltam neki folytatni, és eész simán ment az összerakás, az egyetlen érdemi szopást egy független dolog okozta - elmúlt a menet a motortartó bak anyájából. Szerencsére sikerült a hátfal leszedése nélkü kibányászni, és találtam egy jó állapotút egy csellengő blokkon.
Jöhetett a próba. Hihetetlen módon elsőre beindult, szépen jár, megy is rendesen. 90.305 km az óraállás, 91.000 körül most nem kéne elfelejteni utánahúzni neki.

A nap hátralévő részében az X kivételével mindegyik autó megkapta a normális kerekeit, Szilvi közben lemosta és kitakarította a sárgát és Csöpit is. Én meg kibányásztam a helyéről a kabriót, hogy kezdjek valamit a döglött önindítójával. Habár az önindító ugyanaz és ugyanott van, mint levegősön, mocsok mód nem lehet hozzáférni a kipufftól, szóval kerék le, a fenti csavarokhoz meg le kell bontani a légszűrőházat... Élmény, na. A bronzkefék eléggé el voltak kopva, így bíztam benne, hogy az lesz a baja. Gabe szerencsére talált újat és hozott, beraktam, felraktam, ugyanúgy szar az egész, csak kattan, meg néha nagyon-nagyon lassan forgat csak... A tököm tudja, mi baja lehet.

Vasárnap hirtelen felindulásból vettünk egy kicióccó Kärcher magasnyomású mosót, amit ki is próbáltam a múlt hétvégén összekent X-en. Jó dolog. Lemostuk és kitakarítottuk még a Balenót is, hogy egyik autó se a szórásból.
Megpróbáltam még megkenni az X-nek a jobb oldali ablakemelőjét, ami típushibásan lassúcska, mert külföldi tapasztalatok alapján segíthet, de sajnos nagy változást nem tapasztaltam. Azt viszont el nem tudom képzelni, hogy lehetne a motort kiszedni a helyéről, olyan szinten benn van az ajtó kellős közepén, szerelőnyílás nélkül...

Új hozzászólás



nyuszy
2014.04.03 06:21:45 (6.)
szembenaforgalommal #55474:
Nem, sajnos ez típusbetegség. Amúgy más az ablakemelő, a Suzuki Baleno ill. a Toyota Camry motorja jó bele az eredetivel ellentétes oldalra beszerelve.
szembenaforgalommal
2014.04.02 09:57:42 (5.)
Az X-en jó esetben ugyanaz az ablakemelő motor, mint a Vitarán. Figyeld meg, hogy meleg időben nem lesz lassú, úgy megy le-fel mint ahogy meg van írva. Hidegben csak lassan, megfontoltan. Egy dolog okozza, a benne levő zsír, amit csak kitakarítással - újrazsírozással lehet megoldani. A kárpitot lebontani azért para, mert úgysincs olyan rögzítő baszacs ami épp el fog törni benne, a motor a lemez mögött van és a kezeddel kell látnod, mit csinálsz szerelés közben. Jön a jó idő, most jól fog működni :)
Andrei
2014.04.01 18:40:56 (4.)
Testzárlat lehet még, műhelyben 5 perc alatt megmondják, hogy mi baja.
nyuszy
2014.03.31 19:23:45 (3.)
KeMa #55466:
Nem, de ennyire még sosem mélyedtem bele önindítóba, azt sem tudom, hol van :)
KeMa
2014.03.31 12:39:58 (2.)
Bronzperselyt cseréltél? Az tud még ilyen hibajelenséget produkálni, általában ezért érdemes a bronzkefével egyidőben cserélni.
Tibee
2014.03.30 22:20:30 (1.)
Esélyes, hogy a behúzótekercs makkant meg. Behúzni behúz, de nem ad elég áramot az önindító motorjának.
Click to see how many people are online