Õ volt az elsõ saját autóm.
Egy ismerõs el akart nekem adni egy Polskit, aminek nagyon nem voltak rendben a papírjai. Egyébként meg nem akartam Polskit venni. Viszont ezt elmeséltem egy haveromnak, mint érdekesség.
Egyszercsak felhívott, hogy egy barátja nõjének az anyjának van egy eladó Polskija friss mûszakival 60-ért. Nem túl szép, de mûködik. Akkoriban olyan 200 körül mentek a Polskik, így látatlanban rávágtam, hogy 50. Aszonták, nem. Mondom jó. Erre fél óra múlva felhívtak, hogy legyen. Hát, így vettem meg. Látatlanban.
Tényleg nem volt szép. Konkrétan szarrá volt rohadva. De rákölteni nem akartam, így házilag lakatoltuk. Gittel, fával meg ilyesmikkel. Szép lett.
Motorikusan is szar volt, több idõt töltött Vörös Laci szerelõ barátomnál, mint nálam. De azért ment, használtam napi szinten, meg még szerettem is.
Aztán valamikor 2003 elején a jó állapotú futómûnek és fékeknek köszönhetõen elkaptam egy vasoszlopot a küszöbbel, a B oszlopnál. Konkrétan eltûnt a küszöb, kiszakadt a hátsó lengõkar elsõ felfogatási pontja, meg ilyenek.
Javítani nem hogy nem lett volna gazdaságos, de valószínûleg teljesen reménytelen is lett volna, így bontás lett a sorsa neki.